Rost Andrea

Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar szoprán operaénekes, érdemes művész.

Budapesten született, zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Ónody Márta, majd Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában.

Két évvel később, 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol összes fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség: Zerlinán, Adinán és Susannán keresztül Lammermoori Luciáig, valamint Violetta parádés szerepalakítása mellett számos koncerten is hallhatta őt Bécs zeneértő közönsége. A Milánói Scala 1994-es Rigoletto-bemutatóján – melyre Riccardo Muti hívta meg –, átütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. 1995-ben, a Scala évadnyitó Varázsfuvola-premierjén már ünnepelt sztárként lépett színpadra. Milánóban Mozart Figaro házasságának Susannája, majd Verdi Traviatájának Violettája követte a sort.

A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé, így a Sólyom (Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony, Solti György), Drusilla (Monteverdi: Poppea megkoronázása, Nikolaus Harnoncourt), Violetta (Verdi: Traviata, Riccardo Muti), valamint Xenia szerepében (Muszorgszkij: Borisz Godunov, Claudio Abbado). A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát, Luciát és Offenbach Hoffmann meséiben Antoniát alakította. A londoni Royal Opera House-ban Susannaként debütált, majd Violettát énekelte nagy sikerrel. Koncertszerű előadásban énekelte el Donizetti: Elisabeth című operájának címszerepét, amely egyben világpremier is volt. Később Donizetti Lammermoori Lucia című operájának premierjén énekelte a címszerepet. A madridi Teatro Real meghívására Poulenc A karmeliták beszélgetései című operájában énekelte Blanche szerepét 2006-ban.

Amerikában a Chicagói Lyric Operában több ízben is vendégszerepelt, ahol Zerlinát, Gildát, Violettát, Giuliettát (Bellini: I Capuletti e i Montecchi) és Micaëlát énekelt. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt; legutóbb 2006-ban Mozart Figaro házasságában énekelte Susanna szerepét. A washingtoni operaházban elénekelte Antonia szerepét, s ugyanebben a produkcióban lépett a Los Angeles-i közönség elé. 2002 márciusában – szintén Los Angelesben – Pamina szerepében volt hallható, majd ugyanebben 2005-ben Washingtonban. A tokiói New National Opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori meghívott művésze.

A budapesti Operaházban kedvenc szerepeiben (Gilda, Violetta) lépett többször a hazai közönség elé. Második férjével, Theo Ligthart holland képzőművésszel 2005 nyarán, az Operaházban keltek egybe.

Mozart: Figaro házassága – keresztmetszet
Augusztus 27., vasárnap 19.30

Nagyszínpad, Bakáts tér

 

Közreműködik: Concerto Budapest

Vezényel: Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője és karmestere

Szólisták:

Rost Andrea és Kálnay Zsófia operaénekesek

A Figaro házassága egyrészt remek kor- és jellemrajz, de bravúros cselvígjáték is. Kiáltvány a francia forradalom előtt, miközben a szerelem forradalmát hirdeti. Az eredeti darab franciaországi bemutatóján nagy botrányt kavart, manapság viszont az egyik legismertebb és legkedveltebb operaművek közé soroljuk. A ferencvárosi székhelyű Concerto Budapest Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és a fiatal zenészek dinamizmusával. Nagy ívű és innovatív műsorszerkesztésével, egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zeneéletbe. Az Önkormányzat által is támogatott zenekar az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott.

Mozart: C-dúr “Jupiter” szimfónia

Közreműködik:

Concerto Budapest Nem lehet tudni, ki illesztette a szimfóniához a "Jupiter" jelzőt, de az kétségtelenül találó. Fenség, erő, nyugalom, harmónia árad Mozart remekművéből. „Olyan, mint a kölni dóm" - mondja Glazunov.

Vásárolja meg jegyét most a jegy.hu oldalán!

JEGYVÁSÁRLÁS

Close Menu